Húsvét utáni 7. vasárnapon ünnepeljük, hogy Krisztus Húsvét után negyven nappal mennybe ment. Ekkor ért véget a húsvéti idő, régen az ünnep neve Áldozócsütörtök volt.

Az ünnepet a 4. századtól már ünnepelték, Szent Ágoston szerint az egész világon elterjedt ünnep. A 12. századtól kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenet szokása. A középkori és kora újkori Magyarországon szokás volt, hogy az áldozócsütörtöki misén a mennybemenő Krisztust ábrázoló szobrot kötelekkel felhúzták a templom mennyezetéig. A katolikus egyházban 1918-ig ez az ünnep volt a húsvéti szentáldozás határnapja; ebből ered az egyedülálló magyar név: áldozócsütörtök.  Jelenleg Pünkösd vasárnapján az esti szentmiséig tart a húsvéti idő.

Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok cselekedeteiről írt könyv 1. fejezetében.

* 

„(…) A szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment.” (Apcsel 1, 9-11)